2012. október 30.

a tacskó, a macska meg a bagoly

Nem, nem egy kiskorúakra adaptált Guy Ritchie filmről szeretnék most írni, hanem három, otthon is elkészíthető játékról.


házilag varrt textiljátékok

A neten kutattam kitömhető textiljátékok szabásmintái után, de kiderült, hogy ezeket legalább olyan féltékenyen őrzik megalkotóik, mint a ruhákét. Szerencsére pár igazán aranyos mégis elérhető.
A tacskóval gyűlt meg leginkább a bajom (őt konkrétan kerestem), mert végül csak egy japán fénymásolatot találtam, ami már ki tudja mióta kering a világhálón értelmezésre várva. Remélem mást is ennyire foglalkoztat a kotorékebek plüssbeöntése, és örül az átírt magyar verziónak, részletes elkészítési útmutatóval, ami a következő posztom témája lesz.

Addig is következzen Pointy Kitty, akit Hillary Langnek köszönhetünk (én Karolinának), szabásmintáját és varrási segédletét itt találjátok.

cuki vagyok?

A tacskót kissé nehezebb volt elkészíteni (nekem), főleg mert elrontottam a tömést, ezért is vállakoztam a részletes kifejtésre. Nemsokára felrakom a lefordított szabásmintát és elkészítési útmutatót.

nálam biztos nem jobban...



Ezt a kis baglyot a világon a legegyszerűbb megvarrni.

valaki szedjen le végre innen!


Csörgős-zörgős, színes szalagos, puha plüssös, egyszóval minden baba álma. Nem mellesleg kitűnő karácsonyi ajándék lehet belőle.
Ráadásul videófelvétel is van az elkészítéséről, még angolul se kell hozzá érteni, mert jól követhető.



Szerintem egyformán nagyon jó érzés saját készítésű dolgokat ajándékba adni vagy kapni.

mission impossible

Témában idevág még a babapárnám is, amit régebben varrtam, nem bonyolultabb elkészíteni, mint ezeket.

csörgős fele

Örömteli varrást!


7 megjegyzés:

  1. Mondtam már, hogy bírom az írói stílusodat is? Mert ha esetleg nem, akkor most mondám. :) Cukik ezek az állatkák, a baglyot lehet, hogy még én is meg merném kísérelni. A cica pedig olyan anyagból van, mint a tavaly elkezdett, de még folytatásra váró adventi naptárunk. Hű, el is kéne kezdenem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem mondtad, úgyhogy csak bátran :D köszi amúgy...:)
      apropó, advent, nekem is érik egy miku-s poszt.

      Törlés
  2. Nem akarod te is kiiktatni annak a feltételezését, hogy esetleg a hozzászóló robot lenne? Harmadszorra sikerült eltalálnom a szöveget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ??? annak idején kikapcsoltam !!! rögtön utánanézek, minő borzadalom :////

      Törlés
  3. Tudom, nem mai bejegyzés, de óriási köszönetem érte. Mindegyikből kerül egy-egy példány a szeretteknek + Esélyes, hogy a lánykámnak is. Tényleg jó az írói stílusod! :) Ingrid

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy tudtad hasznosítani! Köszi Ingrid a kedves szavakat :)

      Törlés